Hajóval a Vaskapuhoz
Alsó Duna szakasz
- 2025-04-25
- Alsó Duna szakasz
- Budapes, Mohács, Újvidék, Belgrád, Donji Milanovac, Orsova
Négy és fél napos hajóút Budapesttől Orsováig városnézéssel Újvidéken, Péterváradon, Belgrádban, áthajózás a Duna egykori zuhatagi szakaszán, benne a Kazán-szorosoknon, megannyi parti és vízi látnivaló ismertetésével, bepillantással a hajózás kulisszatitkaiba.
Általános információk
1. nap: Áthajózás Magyarországon
Indulás reggel Budapestről (1653 fkm). Az egész napos hajózás során a következő látnivalókat érintjük: Csepel – Szabadkikötő, Százhalombatta, Ercsi – Eötvös-emlékmű, Tass – Csepel-sziget vége, Dunaföldvár – vár, Paks – város és erőmű, Sió-torkolat, Gemenci erdő, Baja – Sugovica, IV. Károly királyunk és Türr István emlékműve, Kádár-sziget, Dunaszekcső – löszfal. Kikötés Mohácson (1447 fkm) este 7 óra körül között. Vízparti szálláshely elfoglalása, vacsora.
2. nap: Alföld peremén, keletnek fordulva
Indulás reggel Mohács városból. Rövidesen elhagyjuk az országot. Második napi hajóutunkon a következő látványosságokat, érdekességeket érintjük: Ferenc-csatorna (bácskai csatornarendszer), Kopácsi-rét, Dráva-torkolat, Erdőd (vár és az egykori Budapest—Adria komp), Vukovár. A délszláv háborúban ismertté vált városban kikötünk, határvizsgálat. Elhagyjuk a schengeni övezetet. Délután már mindkét part Szerbia lesz újabb látnivalókkal: Fruska Gora hegység, Újlak (az Újlakiak fészke), Kapisztrán Szent János sírja, Pétervárad. Este kikötünk Újvidéken (1255-ös fkm). Szerb beléptető határvizsgálat után autóbuszos transzfer a szállodába, szállásunk elfoglalása.
3. nap: A növekvő Dunán
Reggeli után autóbusszal felmegyünk a péterváradi várba. Megtekintjük a Monarchia nagy erődjét és a híres óratornyot. Késő délelőtt indulunk Újvidékről hajóval. Napunk látnivalói a Dunáról: Titeli-löszfal, a Tisza-torkolata, Zimony – millenniumi torony, a Nagy-Hadisziget. Elérve a Szávát, behajózunk a nagy folyóba, kikötünk a szerb fővárosban, Belgrádban (1170 fkm). Transzferbusszal utazunk a nándorfehérvári várhoz. Séta a nagy kiterjedésű erősségben, majd elfoglaljuk szállásunkat.
4- nap: A Zuhatag
Reggeli után hajóra szállunk Belgrádban. Fontosabb látnivalók a Dunáról: Pancsova – a Temes torkolata a világítótornyokkal, a Sumadija-hegység nyúlványai, Szendrő vára, Ráma – a több kilométer szélesre szétterülő Duna, Ráma vára, Ópalánka – a Duna-Tisza-Duna csatorna torkolata, Báziás – Néra-torok, Ezüst-sziget, Babakay-szikla, Galambóc vára. A hegyek közé behajózva elérjük a Duna egykori zuhatagi szakaszát: Baross-tábla, Stenka, Kozla-Dojke, Izlas-Tachtalia, Jeliseva, Svinica zuhatagok és a Grében-hegyfok. Útközben előadás a zuhatagi hajózásról és a Zuhatag szabályozásáról. Érkezés Donji Milanovacra (991 fkm) az esti órákban. Autóbusszal utazás a Liskovac-hegységben lévő szállásunkra.
5. nap: Kazán, Vaskapu, Bánság
Reggel a szerb kiléptető határvizsgálat után elhajózunk Donji Milanovacról. Hajózás a Jucz-szorosban, majd a Nagy- és Kis-Kazánban. Széchenyi Emléktábla, jelzőállomások, Veterani-barlang, Decebal szobra, Traianus-tábla, Emlékezés Széchenyi tábla kapcsán a „legnagyobb magyarra”. Bepillantunk a Zuhatag utolsó szorosába, a Sipibe, majd Ada-Kaleh szigete felett megfordulva hajós utunk 700 folyamkilométer megtétele után Orsován (954 fkm) véget ér. Román beléptető határvizsgálat után autóbuszra szállva a Krassó-Szörényi-érchegységben kanyargó varázslatos utakon elérjük Észak-Bánságot, majd a késő esti órákban Budapestet.
Egyéb információk
Időpont: | 2025. április 25-29. |
Elhelyezés: | szállodában***, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban |
Ellátás: | reggeli, vagy félpanzió |
Utazás: | hajóval és autóbusszal |
Részvételi díj: | 228 000 Ft/fő |
Kikötői illeték: |
38 000 Ft/fő |
Útlemondási biztosítás: | 2,5% Ft/fő |
Utasbiztosítás: | 3 250 ft/fő |
Egyágyas felár: | 24 500 Ft/fő |
Félpanziós felár: | 27 800 Ft/fő |
Rádióvevős fülhallgató: | 2023-tól grátisz |
Belépők: | kb. 5 EUR |
Elhelyezés szállodák egy és kétágyas szobáiban.
A ROHAM motoroson utaskabinok nincsenek, az éjszakai elhelyezés a programokban jelölt városok három- és négycsillagos szállodáiban történik.
ROHAM
Sajnos nem áll rendelkezésre alaprajz.
Naviscon
A(z) montanatours.hu weboldalon a közvetlen linken található Adatkezelési Tájékoztatót és a lenti tájékoztatást elolvastam, megismertem és az abban foglaltakat elfogadom. Személyes adataim a valóságnak megfelelnek, és kijelentem, hogy 16. életévemet betöltött személy vagyok.
Hozzájárulok, hogy személyes adataimat a(z) montanatours.hu direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre és telefonszámra a montanatours.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson (EDM).
Megismertem az aktuális időszakban érvényes Utazásszervező ált. szerz. feltételeit (ÁSZF).
Kiegészítő tájékoztató
A weboldalon található utazási ajánlatok nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek a szabad helyek függvényében!
Az Ön által készített „Fizetési kötelezettség nélküli ajánlatkérés” opcionális, nem számít véglegesnek.
Ön, értelmezte és elfogadta a fenti kiegészítő tájékoztatóban leírtakat, az űrlap elküldésével.
Köszönjük érdeklődését, hamarosan válaszolunk.
ajánlatok ellenőrzése, egy kis türelmet kérünk!